Legyél te is római!
A tósoki Szent István Király Római Katolikus Iskolában hagyománya van a rendhagyó szaktárgyi óráknak, amikkel a diákok hatékonyabb tanulását, valamint a tanult ismeretek elmélyítését szorgalmazzuk.
2019. április 27-én az iskola 5. és 6. osztályos, lelkes, történelmet kedvelő diákjai a Nemesvámos melletti Balácára látogattak, hogy a római kori villagazdaság életével ismerkedjenek. Segítségükre ebben Hári Krisztina múzeumpedagógus és lelkes munkatársai voltak.
A kirándulás során bepillantást nyerhettünk a római villagazdaság történetébe, részletesebben megismerhettük a rómaiak életmódját, képet kaphattunk az étkezési szokásaikról, a katonák felszereléséről.
A balácai és egyéb régészeti feltárási munkát érdekes bemutató foglalkozásokon modellezték, ahol a gyerekek kézbe is foghatták egy- egy fontos helyi lelet másolatát.
Játékos történelmi rejtvények segítségével fedezhették fel a kőtár (lapidarium) meghatározó darabjait, majd szakszerű, élvezetes idegenvezetés mellett részletesen is feltérképezték a villagazdaság lakóépületét.
Az igazán tartalmas napot kézműves foglalkozás zárta: a diákok csempemozaikot készíthettek, valamint gipszkorongot dekorálhattak a lakóépület díszítő motívumainak felhasználásával.
Reményeink szerint a résztvevő diákok a későbbiekben is szívesen vesznek majd részt hasonló, valamely tantárgyhoz kapcsolódó tematikus kiránduláson.